Meghoztam nektek az 1.részt. Remélem tetszeni fog az én kis történetem. Ha elolvastátok esetleg dobhatnátok egy komit,hogy hogy tetszett ,sokat számítana. Jó olvasást :)
Vaffi
Az embernek néha nehéz döntéseket kell hoznia,de sosem tudhatod,hogy az jó vagy rossz lesz,de áldozatot kell hozni. Lehet,hogy egész életedben bánni fogod,de meg kell tenned. Ez elől nem menekülhetsz mindenképpen választani kell és miután megtetted felelősséget kell vállalni a tetteidért !
Valahogy így történt az én családomban is. Még csak 14 éves voltam,amikor a szüleim elváltak. Minden este a szobámban ültem és a veszekedést hallottam. Sosem tudtam,hogy miért,de nem is mertem megkérdezni. Egy nap a lépcsőn ülve hallgattam ki a szüleim beszélgetését. Rólam volt szó. Nem hallottam tisztán,de rólam beszéltek,hogy már csak miattam vannak együtt. Míg kisgyermek voltam anyukám sokat mesélt az apámmal való kapcsolatáról,hogy mikor megismerkedtek mennyire szerelmesek és boldogok voltak együtt. Mikor ezekre gondolok úgy érzem talán én vagyok a hibás,amiért tönkre ment a kapcsolatuk,de ezt sosem hangoztattam senkinek kivéve az unoka testvéremet. Vele beszélek meg mindent. Ő az ,aki meghallgat,majd tanácsot ad. Mindig mellettem van,bármilyen helyzetben. Péntek este arra tértem haza,hogy anyu a konyhában sír. Sosem láttam ilyen szomorúnak és ez megrémített.
- Anyu mi történt?- mentem oda hozzá ,majd átöleltem.
- Apáddal elválunk.- dadogta,mire az én könnyeim is hullni kezdtek. Nem értettem mi vezethetett ide,de pár év múlva elárulta,hogy apu megcsalta őt és ezt azért nem mondta el még akkor,mert még kicsi voltam és nem értettem volna meg. Pedig nagyon is értettem volna. Azóta az apámmal eléggé megromlott a kapcsolatom. Eleinte minden hétvégét nála töltöttem,de egyre inkább úgy érzem,hogy nem akarom látni. Nagyon kevés időt töltök már vele. Van ,hogy két hónapig nem megyek és ha valamilyen véletlen folytán még is úgy döntök,hogy meglátogatom alig vagyunk együtt. Nagyon sokat dolgozik,de úgy érzem a munkáját jobban szereti ,mint engem. Sokan azt gondolnák,hogy nem így van,mert az embernek sokat kell dolgoznia,hogy miután hazaér tudjon mit enni,de ez a mi esetünkben más. Hiszen apám egy sikeres vállalatot vezet,anyukám pedig az egyik leghíresebb divat tervező,így mindenünk megvan. Mindenki azt gondolhatja,hogy az életem egyszerűen tökéletes,de nem így van. Kezdve a szüleimmel,másodszor pedig nincs sok igaz barátom. Rengetegen kiakartak használni,csak azért akartak a barátnőim lenni,mert gazdagok vagyunk. Egyetlen egy ember van,akiben teljesen megbízok és az a gyermekkori barátnőm Shery.
Mikor az iskolában megtudták,hogy a szüleim válnak rengetegen elfordultak tőlem és lenéztek,amiért ilyen a családom. Egyedül Shery volt végig mellettem. Ha ő nem lenne most elég mély ponton lennék.
~~~
Párizs utcáit jártuk a legújabb ruhadarabokat kutatva. Párizs. Imádok itt élni egyszerűen gyönyörű város.
Az Eiffel-torony, a Notre Dame, a Louvre. Vagy százszor láttam már őket,de még mindig eltudnak kápráztatni. Számtalanszor jártam már a torony tetején,de még mindig lázba tud hozni,ahogy ott állnak fent a magasban. Olyankor elszáll minden gondom,teljesen kiürül a fejem és szabadnak érzem magam.
- Oda nézz Alis. Micsoda ruha.- zökkentett ki mély gondolataimból barátnőm.
- Hol?- néztem körbe,de sehol sem láttam.
- Ott van. Az a lila fodros.- rámutatott az említett ruhás és mikor megláttam beleszeretettem. Azonnal a bolt felé vettük az irányt.- Azonnal fel kell próbálnod.- utasított Shery.
Bementem az öltözőbe és magamra húztam a lila ruhát. Szinte tökéletesen illett rám. Mintha csak nekem tervezték volna. Kiléptem az öltözőből,hogy Shery is megcsodálhassa a ruhát.
- Uram atyám. Ezt meg kell venned.- én is így gondoltam. Mindenki azt hiszi rólam,hogy én csak úgy szórom a pénzt,pedig nem. Mindig megnézem,hogy mennyibe kerül egy ruhadarab. Most is így tettem. Mikor megláttam elmosolyodtam.
- De hiszen ezt anyu tervezte. Már értem miért tetszik ennyire.- barátnőmre néztem,aki szintén mosolygott.
- Akkor főképp meg kell venned.
Így is tettem. A pénztárhoz mentem fizetni. Egy ismerős személy állt a pultba.
- Emmy. Te itt dolgozol?- néztem régi osztálytársamra.
- Hát nem lehet mindenkinek olyan jó sorsa.- szólalt meg szomorúan.
- Tessék a többi a tiéd. Nagyon örülök,hogy találkoztunk.- majd kisétáltunk az épületből.
- Shery te nem is vettél semmit.- eszméltem fel.
- Hát...tudod...nekem nincs pénzem ilyen drága ruhákra.- mondta miközben felhúzta a vállát én pedig megálltam.
- Shery. Tudod,hogy csak kérned kell.
- Nem Alis. Nem kell ,hogy ruhát vegyél nekem.- de én nem hallgattam rá. Megragadtam a kezét és beráncigáltam egy másik butikba. Egy csomó ruhát a kezébe nyomtam,hogy próbálja fel őket. Először tiltakozott,de nagyon meggyőző tudok lenni és elég makacs is. Amit a fejembe veszek meg is valósítom,bármi legyen az. Szinte az összes ruha jól állt neki. Nem mindegyiket,de a legtöbbet megvettük.
- Jövök neked egyel vagy inkább hárommal. -mondta,amikor kiléptünk az ajtón.
Még sétáltunk egy darabig,majd megálltam egy épület előtt. Amikor meglátom valamiért mindig jókedvre derülök. Kiskoromba ez volt a kedvenc helyem. Rengeteg időt töltöttem itt. Imádok anyu szalonjában lenni.
- Szia Alissya.- köszöntött Ms. Borne miután beléptünk.- Édesanyád az emeleten van.
- Köszönöm.- majd felsétáltunk a lépcsőn. Mikor megláttak egyből mindenki üdvözölt. Szeretek itt lenni,mert a tervezők annyira kedvesek velem.- Szia anyu.- léptem oda hozzá és átöleltem. Nem hiszed el milyen ruhát vettem.- majd kivettem a táskából. Anyu elmosolyodott. Szeretem ,amikor mosolyog,amikor boldog. Még egy ideig ott voltunk. Megtekintettük a tavaszi katalógust és néhány ruhát még fel is próbáltunk. Mivel éhesek voltunk,úgy gondoltunk ideje lesz enni valamit. A téren sétálgattunk,amikor sms-t kaptam az unokatestvéremtől,hogy Párizsban van és találkozni akar velem. Éppen szerettem volna neki visszaírni,amikor egy testet éreztem szinte magamhoz csapódni,amitől a földre zuhantam. A telefon és a táska is valahol mellettem landolt. Föltekintettem és Harry Styles-szal találtam szembe magam...
