Sziasztok.
Meghoztam nektek a következő részt annak ellenére,hogy nagyon kevés komit kaptam az előző részhez,pedig még várni akartam egy kicsit,hogy több legyen,de úgy látszik,hogy az a rész nem nyerte el a tetszéseteket.
Hogy őszinte legyek saját bevallásom szerint ez a rész nem úgy sikeredett,ahogy szerettem volna.
Mindegy remélem azért,hogy nektek tetszeni fog. :)
Jó olvasást.
Vaffi.
- Sophia jól vagy? - hallottam újdonsült göndör hajú ismerősöm hangjait,de reagálni nem tudtam rájuk. A fejemben teljes sötétség uralkodott,mivel szemeim csukva voltak és nem is tudtam őket kinyitni. Zsongást éreztem az elmémben és nem tehettem ellene semmit. Gyenge voltam bármilyen mozdulathoz. Csak egy puha érintésű kezet éreztem az enyémen.
Körülbelül negyedóra múlva sikerült felébrednem az átmeneti kómából. Szemeimet lassan nyitogattam,de még így is homályosan láttam. Egy ponton erős fájdalmat éreztem,így kezemet erre a helyre tettem,de ott egy csomag jeget találtam.
- Mi történt? Hol vagyok?- nyögtem ki pár szót miután felültem az ágyon. Nagyszerű sikerült megállapítanom,hogy egy ágyon fekszem. Körbe néztem a helyiségben és egy teljesen ismeretlen helyen találtam magam. Körülöttem 10 aggódó szempár kísérte végig minden egyes mozdulatomat.
- Emlékszel valamire? - kérdezett vissza a répa mániás srác. Lábaimat a padlóra helyeztem,majd töprengeni kezdtem az előbbi kérdésen.
- Az utolsó emlékem a dedikálás.- válaszoltam neki,majd megpróbáltam felállni,de azon nyomban elvesztettem az egyensúlyom.
- Óvatosan.- kapott el hirtelen Harry,így arcunk csak pár milliméterre volt egymástól. Zavaromban gyorsan elkaptam a tekintetemet.- Ülj le utána mindent elmondok.- ültetett vissza az ágyra egy mosoly kíséretében.- A dedikáláson az egyik rajongó neked dobta a könyvet,amit alá akart íratni,mert azt hitte,hogy a barátnőm vagy.- magyarázta el,mire beugrott az egész este. A koncert és az utána következő dedikálás és persze az a kedves rajongó is.- Én...sajnálom.- hajtotta le előttem a fejét.
- Nem a te hibád.- mondtam neki.- De most megmondaná valaki,hogy hol vagyok?- kérdeztem újra,mert erre a kérdésemre még nem kaptam választ.
- A közös házunkban.- felelt gyorsan Louis.- De jobban érzed magad?- kérdésére csak bólogattam,majd visszafeküdtem.
- Hol van Shery? - kérdeztem inkább már Liamtől,aki már válaszolt volna,de Harry megelőzte.
- Az ki? - húzta fel a szemöldökét kérdése közben. Úgy néz ki a ma este csupa kérdésekből fog állni...
~ * ~
Ott álltam vele kettesben. Arca közel volt az enyémhez,sőt túl közel volt. Éreztem,ahogy lehelete csiklandozza az arcomat. Kezeivel szorosan átkarolt,nehogy újra menekülni próbáljak. Arcára diadalittas mosoly ült ki.
- Nem engedlek el addig,míg meg nem adod a telefonszámod.- szólalt meg a karjaiban tartó fürtöske. Nem mondom,hogy nem élveztem a helyzetet,de nem szerettem volna megadni neki. Szeretném végre lezárni ezt az ügyet. Csak a tulajdonomat szeretném visszaszerezni és lezárni a Harry-vel való "kapcsolatomat".
- Harry.- szólaltam meg.- Engedj el. Nem adom meg a telefonszámom.- mondtam neki már hatodjára ugyanazt.
- De miért?- kérdezte ismét.- Csak szeretnélek megismerni.- hajtogatta megint,mikor nekem végképp elfogyott a türelmem. Egy hirtelen mozdulattal kiszabadultam szorosan tartó karjaiból,majd elé álltam,hogy végig a szemébe nézhessek.
- De én nem. Nem szeretnélek megismerni,nem szeretnék a közeledben lenni,nem szeretnék egy percnél is többet veled eltölteni. Nem szeretnék a baráti körödbe tartozni vagy rosszabb esetben egy újabb egy éjszakás kaland része lenni veled. Nem szeretnék egy beképzelt popsztárral lenni,aki azt hiszi magáról,hogy bármit és bárkit megkaphat. Aki azt hiszi,hogy rögtön ugrok a szavára,mert ő a nagy Harry Styles.- mondandómat egész végig tátott szájjal és kikerekedett szemekkel hallgatta. Talán fel sem fogta,amit mondok neki. Azt hiszem még senki sem mondta meg neki az igazat.- Azt akarom,hogy hagyj békén,hogy felejts el engem.- fejezte be végül,majd sarkon fordultam,hogy Liam-hez siessek és megkérjem,hogy vigyen haza.
Miután elmondtam neki a történteket ő is csak elképedve bámult rám. Furcsa lehetett neki,hogy így ki keltem magamból. Soha sem voltam az a bunkó típus. Ha valami bajom volt valakivel még akkor is kedvesen közöltem az illetővel. Mindig is nyugodt voltam. Rengetegszer veszekedtem az szüleimmel vagy a barátaimmal,de akkor sem kiabáltam velük.
- Nem engedlek el addig,míg meg nem adod a telefonszámod.- szólalt meg a karjaiban tartó fürtöske. Nem mondom,hogy nem élveztem a helyzetet,de nem szerettem volna megadni neki. Szeretném végre lezárni ezt az ügyet. Csak a tulajdonomat szeretném visszaszerezni és lezárni a Harry-vel való "kapcsolatomat".
- Harry.- szólaltam meg.- Engedj el. Nem adom meg a telefonszámom.- mondtam neki már hatodjára ugyanazt.
- De miért?- kérdezte ismét.- Csak szeretnélek megismerni.- hajtogatta megint,mikor nekem végképp elfogyott a türelmem. Egy hirtelen mozdulattal kiszabadultam szorosan tartó karjaiból,majd elé álltam,hogy végig a szemébe nézhessek.
- De én nem. Nem szeretnélek megismerni,nem szeretnék a közeledben lenni,nem szeretnék egy percnél is többet veled eltölteni. Nem szeretnék a baráti körödbe tartozni vagy rosszabb esetben egy újabb egy éjszakás kaland része lenni veled. Nem szeretnék egy beképzelt popsztárral lenni,aki azt hiszi magáról,hogy bármit és bárkit megkaphat. Aki azt hiszi,hogy rögtön ugrok a szavára,mert ő a nagy Harry Styles.- mondandómat egész végig tátott szájjal és kikerekedett szemekkel hallgatta. Talán fel sem fogta,amit mondok neki. Azt hiszem még senki sem mondta meg neki az igazat.- Azt akarom,hogy hagyj békén,hogy felejts el engem.- fejezte be végül,majd sarkon fordultam,hogy Liam-hez siessek és megkérjem,hogy vigyen haza.
Miután elmondtam neki a történteket ő is csak elképedve bámult rám. Furcsa lehetett neki,hogy így ki keltem magamból. Soha sem voltam az a bunkó típus. Ha valami bajom volt valakivel még akkor is kedvesen közöltem az illetővel. Mindig is nyugodt voltam. Rengetegszer veszekedtem az szüleimmel vagy a barátaimmal,de akkor sem kiabáltam velük.
~ * ~
A nappaliban ülve,könnyekkel küszködve szorongattam a Mickey egeres párnámat,amit még nyolc éves koromban kaptam apukámtól. Furcsa érzés vett uralmába és semmivel nem tudtam ellene tenni. Még az asztalon lévő csokis fagyi kehely sem,amit az előbb tettem le és az egész dologra még Liam kioktatása is rátett. Azt hiszem bűntudatom van,amiért így bántam vele. Pedig ő csak kedves szeretett volna lenni velem és megismerni. Talán túlságosan is elfogult vagyok a sztárokkal kapcsolatban? Talán néhány nem is annyira rossz,mint ahogy a média bemutatja őket? Talán lehetséges,hogy Harry sem olyan,mint amilyennek én gondolom.
- Alis.- kiabált az előtérből Shery.- Ahogy csak tudtam siettem,de...- mondta lihegve miközben a pulcsijától próbált megszabadulni.- Tudod,hogy milyen az öcsém. A lényeg,hogy futottam,de szerintem ez látszik is.- folytatta,majd levetette magát mellém a kanapéra.- Alis valami baj van?- nem válaszoltam neki csak bólogattam.
- Shery...- szólaltam meg,majd szembe ültem vele,lábaimat törökülésbe tettem,a párna pedig az ölemben végezte.- Fogalmam sincs,hogy miért sírok...- kezdtem bele.- Nagyon bánt,hogy így viselkedtem vele. Finomabban is közölhettem volna.- fejeztem be miközben egy újabb könnycseppet töröltem le.
- Alis. Nem lehet,hogy nem teljesen közömbös számodra Harry Styles ?- kérdezte miután felmérte a helyzetet. Elgondolkoztam a kérdésén,de nem tudtam a választ. Nem tudtam neki igent mondani,de nemet sem. Éppen szólásra nyitottam volna a számat,amikor megszólalt a csengő. Felálltam,majd a szemben lévő tükörbe néztem. Megigazítottam a hajam,letöröltem a könnyeimet,de még így is látszott,hogy sírtam. Oda sétáltam az ajtóhoz. Rátapasztottam a kilincsre a kezem és egy hirtelen mozdulattal ajtót nyitottam. Az ajtóban egy hatalmas rózsacsokrot véltem felfedezni,s mivel az a fejemmel egy magasságban volt gondoltam,hogy a rózsákat tartania kell valakinek,de az illető arcát teljesen elfedték a gyönyörű szép vörös színben pompázó virágok...
- Alis.- kiabált az előtérből Shery.- Ahogy csak tudtam siettem,de...- mondta lihegve miközben a pulcsijától próbált megszabadulni.- Tudod,hogy milyen az öcsém. A lényeg,hogy futottam,de szerintem ez látszik is.- folytatta,majd levetette magát mellém a kanapéra.- Alis valami baj van?- nem válaszoltam neki csak bólogattam.
- Shery...- szólaltam meg,majd szembe ültem vele,lábaimat törökülésbe tettem,a párna pedig az ölemben végezte.- Fogalmam sincs,hogy miért sírok...- kezdtem bele.- Nagyon bánt,hogy így viselkedtem vele. Finomabban is közölhettem volna.- fejeztem be miközben egy újabb könnycseppet töröltem le.
- Alis. Nem lehet,hogy nem teljesen közömbös számodra Harry Styles ?- kérdezte miután felmérte a helyzetet. Elgondolkoztam a kérdésén,de nem tudtam a választ. Nem tudtam neki igent mondani,de nemet sem. Éppen szólásra nyitottam volna a számat,amikor megszólalt a csengő. Felálltam,majd a szemben lévő tükörbe néztem. Megigazítottam a hajam,letöröltem a könnyeimet,de még így is látszott,hogy sírtam. Oda sétáltam az ajtóhoz. Rátapasztottam a kilincsre a kezem és egy hirtelen mozdulattal ajtót nyitottam. Az ajtóban egy hatalmas rózsacsokrot véltem felfedezni,s mivel az a fejemmel egy magasságban volt gondoltam,hogy a rózsákat tartania kell valakinek,de az illető arcát teljesen elfedték a gyönyörű szép vörös színben pompázó virágok...
