10. rész - Hallgass végig!

Sziasztok!
A sok hónap kihagyás után, úgy döntöttem megleplek titeket egyszerre két résszel!
A dolgok annyiban fognak változni, hogy mostantól jelen időben írom a részeket.
Nagyon boldog vagyok, mert a szünet alatt a rendszeres olvasóim száma is növekedett és a látogatók száma meghaladta a 15ezret. Köszönöm!
Nem is csacsognék tovább, jó olvasást kívánok az új részhez!
ui.: Aki még nem olvasta a 9.részt, ez a bejegyzés alatt megteheti!
Vaffi.

.::Alissya::.

Egy, két, há’, egy két, há’ – diktálja az ütemet a régi tánctanárom, aki már kiskorom óta engem oktat. Ő az én példaképem, olyan szeretnék lenni, mint ő. – És pördülés! – adja az utasításokat, amiket örömmel teljesítek. Sorról sorra hajtom végre a táncmozdulatokat, amiket régóta gyakorlok, de még mindig nem a tökéletes módon történnek meg, legalább is Mrs. Valley szerint még nem. – Tartsunk egy kis pihenőt. – ajánlja fel, amit nem utasítok vissza. Köszönetképpen bólintok egyet, majd a sarokban elhelyezkedő táskámhoz sietek, amiből kiemelem az ásványvizemet. Egy hosszasat hörpintek belőle, majd visszarakom eredeti helyére. Egy törlőkendővel letörlöm a homlokomon csöpögő verejtékcseppeket, majd visszasétálok a parkettre. A tükör elé állok, ahol talpamtól a homlokomig végig mérem magam. Percekig néma csendben bámulom magam, végül pedig hatalmába kerül a gyengeség. Elvesztem minden erőmet, lerogyok a földre, majd teljes erőmből zokogni kezdek. Pár perc után két erős kart érzek körém fonódni, amik engem próbálnak nyugtatgatni.

Ma van a tizennegyedik szülinapom. Mindenki számára a szülinap egy fontos fordulópont, mert azt gondolják ez által egy évvel érettebbek lesznek. Ezen a napon az összes ember boldognak érzi magát, de én nem. Számomra ez a világ legrosszabb napja, amit a tánccal próbálok feledtetni.

- Mi történt kicsim? – kérdezi Abbie néni, mire nem tudok felelni. Nem bírom kiejteni ezeket a szavakat a számon, mert még én magam sem szeretném elhinni.

- Alis? – hallok meg hirtelen a bejárat felől egy ismerős vékonyabb hangot, aki miután a nevemen szólít, azonnal oda rohan hozzám. Letérdel elém, próbálja kideríteni mi bajom lehet, majd miután rájön, hogy ez most lehetetlen átkarol, és pont ez az, amire most szükségem van. Egy olyan emberre, akire most számíthatok.

- Cher. – karolom át gyermekkori barátnőmet, majd beletúrok hosszú, barna, selymes hajába. Jó érzés végre kiadni magamból ezeket, hogy valakinek sírhatok a vállán.

- Az, amire gondolok? – kérdi burkolva a lényeget, mire csak egy aprót bólintok, majd újra a vállára borulok, majd újra eszembe jut a jelenet, mikor édesanyám tudtomra adja, hogy elválnak aputól, aki pedig Angliába költözik.

Lihegve ébredek fel a rémálmomból, ami már három éve kísért. Még mindig nem sikerült túl tennem ezen magam, mivel ekkor nem csak apámat veszítettem el, hanem az egyik legjobb barátnőmet is Cher-t, aki szintén Angliába költözött a családjával. Azóta pedig megszűnt közöttünk a kapcsolat. Lehajtom magamról a takarót, majd a fürdőszobába megyek, ahol egy frissítő zuhanyt veszek. Beállok a zuhany alá, majd csukott szemekkel élvezem, ahogy a forró víz égeti a bőrömet. Mikor úgy érzem, hogy már eléggé felfrissült a testem, kiszállok onnan, majd egy törölközőt csavarok magam köré, hogy elfedje a testemet. A szekrényhez lépek, ahonnan kiemelem a mai viseletemet, amit gyorsan fel is veszek.
- Jó reggelt Katie. – köszönök a házvezető asszonynak, aki éppen a holnapután induló repülőjegyemet intézi. Féloldalasan rám pillant, majd gyorsan int egyet egy mosoly kíséretében. – Hova, hova kisasszony? – szólít meg, mikor tudomásul veszi, hogy az előszobában veszem magamra a cipőmet. –Nem is reggelizik? – kérdezi, miután leteszi a telefont.
- Majd Liam-éknél eszem. – tudom le egyszerre a két kérdést, majd megragadom a kilincset és kinyitom az ajtót. Kilépve megcsap az üde, de mégis kissé füllesztő nyári levegő, amit egy picit elfednek a szomszédkertben elhelyezett színes virágok. Egy öltönyös ember lép elém, majd kitárja előttem a fekete jármű ajtaját, amit gyorsan megköszönök, végül pedig helyet foglalok az autóban.
- A szalonba? – kérdi a szokásos utat, miközben én a biztonsági övemmel babrálok. Amint eljut a tudatomig a kérdés azonnal felé kapom a tekintetemet, majd elhabogom neki, hogy hová is szeretnék menni.

Remegve állok a hotelajtaja előtt, ahol unokabátyám szobája helyezkedik el. Másodpercenként tekintek körbe, nehogy valaki észrevegyen, de szerencsémre eddig csak a takarítónőbe ütköztem bele. Próbálok halkan, de mégis úgy, hogy hallja, kopogni neki, de eddig még nem kaptam választ. Mikor végképp elvesztem a türelmemet teljes erőmből verni kezdem az ajtót, majd ismét körbe nézek.
- Úristen! – kiáltok fel, mikor hirtelen egy erős férfikar ránt be az ajtón. – Elég lett volna, ha csak kinyitod az ajtót, be tudtam volna jönni magamtól is. – panaszkodom neki a kanapéról, amire az előbb dobott le. Lehuppan mellém, majd szorosan magához von.
- Hiányoztál már pindurpandúr. – szólít meg a becenevemen, amin kiskoromban szólítottak utoljára. Ezzel egyben sérti a koromat, más részben pedig jól esik a törődése.
- Te csaltál. – jelentem ki határozottan, miután befejeztük a videojátékot.
- Csak egy kicsit. – rántsa meg a vállát, mire meghökkennék, ha nem ismerném jól őt. Ehelyett elkezdem játszani a sértődött kislányt, ledobom magam mellé az irányítókart, majd ölbe pakolom kezeimet, végül pedig arckifejezésemet is átrendezem kissé. – Ne csináld már. – szólal meg nevetve. – Alis. – rángatja finoman a vállamat. – Ez nem ér. – magyaráz hozzám folyton, de nem reagálok rá. - Te akartad. – vált ördögire tekintete, de mire eszembe jutna a menekülés ötlete, rám veti magát és csiklandozni kezd.
- Li-Liam, hagyd abba. – kiabálok vele el-elakadozva a nevetéstől, de nem hatja meg. – Kérlek! – kiáltok fel, mire végre megadja magát, leemelkedik rólam, majd újra az eredeti pozícióban ülünk.
- Szeretlek. – karolja át a vállam, kezeinket összekulcsolja, majd egy puszit nyom az arcomra.
- Khm. – köszörüli meg a torkát valaki az ajtóban ácsorogva. – Ezt azért nem gondoltam volna. – lövell felém gyilkos pillantásokat, mire azonnal felpattanok a helyemről. – Azt hittem te más vagy. – adja meg az utolsó lövés. – Mit is gondoltam. – szólal meg utoljára, majd hátat fordítva elhagyja a szobát.
- Harry, várj! – kiáltok után reflexből, mire megtorpan. Utána sietek, végül pedig egymással szemben állunk. Tekintetén látom, hogy a magyarázatomra vár, de egy szó sem jön ki a torkomon. Nem tudom mit kéne most tennem, de úgy látszik nincs más választásom. Nem, nem tehetem, azzal lehet, hogy csak még jobban rontanék a helyzeten. Ijedtségemben rohanni kezdek a kijárat felé, miközben könnyeimet törölgetem az arcomról. Nem nézek vissza, nem foglalkozom velük, csak egy cél lebeg a szemem előtt, hogy mielőtt hazaérhessek.

.::Niall::.

- Gyerünk Niall, menni fog. – nyugtatgatom magam, miközben hatalmasakat fújtatok. – Csak nem fog elküldeni otthonról. – próbálom meggyőzni magam, majd mikor összeszedem magam, kilépek a hotelszobából, azzal a reménnyel, hogy igent mond a kérésemre, de erre teljesen váratlanul elfut előttem. – Akkor ez ennyi volt. – fújom le a tervemet, mikor meglátom arcán, hogy nincs igazán jó passzban. Visszasétálok a szobámba, magamra zárom az ajtót, majd bedőlök az ágyba. Elveszem az éjjeliszekrényen lévő fehér jegyzetfüzetemet, magamhoz veszem a gitáromat, majd írogatni kezdem a sorokat a lapra: You're so pretty when you cry, when you cry. Wasn't ready to hear you, say goodbye. Now you're tearing me apart, tearing me apart. You're tearing me apart.
- Jajj Niall, mi lesz így veled. – hajítom vissza helyére a füzetet, majd arcomat tenyereimbe temetem.

9.rész - Vadonatúj érzés

Sziasztok!
Jó pár hónap kihagyás után megint itt vagyok! Meghoztam nektek a 9.részt.
Nagyon szégyenlem magam, amiért magyarázat nélkül csak így eltűntem egy időre, de ez kellett ahhoz, hogy egy kicsit összeszedjem magam. Még egyszer sajnálom! Kissé rövidre is sikeredett, de így is sietnem kellett, mert már megint kicsúsztam az időből, de ígérem hamarosan tényleg összeszedem magam.
Nem is húznám itt feleslegesen az időt, jó olvasást kívánok!
Vaffi.

Érezted már magad kívülállónak a világban? Hogy veled nem törődik senki, hogy téged senki sem szeret? Én folyton folyvást ezt érzem tizenhét év óta. Úgy érzem, mindenki elhanyagol engem, senkinek nem számítok igazán. Még a szüleimnek sem. Mindkettő éli az életét anélkül, hogy néha rám is gondolnának, mintha én csak úgy, nem is tudom, csak úgy lennék és kész. Igaz, már hozzá szoktam ehhez az életformához, hogy egyedül csak magamra számíthatok. Ezért is furcsa érzés az, hogy ennyire szeretne a közelembe férkőzni. Ennyire szeretne megismerni engem és esetleg szeretné, ha több lenne ő számomra, mint egy barát. Ez a sok figyelmesség, amit rám fordít új nekem. Nem tudom, mégis miként kezeljem ezt.

- Egy séta. Csak egy séta. Szedd össze magad Alissya. Ő Harry Styles. Ennek az egésznek úgy is csak rossz vége lenne. - mondogattam magamnak a tükörbe nézve, miután elzártam a csapot. Megigazítottam a frizurámat, ami után a ruhám következett, majd kiléptem a nyilvános toalettből. Végig tekintettem a rengeteg ember között, majd mikor megpillantottam őt, azonnal intettem neki, hogy ő is észrevegyen engem.
- Jobban vagy már? - kérdezte, miután közelebb ért hozzám, mire csak egy aprót bólintottam, jelezve, hogy minden rendben van, pedig közel sem.- Akkor menjünk. - mosolyodott el, majd kezét kinyújtotta, előre engedve engem. Elindultam a torony egyik lába felé, mire jelzett, hogy más irányba megyünk. Egy olyan helyre vitt, ahol egyetlen egy ember sem tartózkodott, amit először nem értettem, aztán rájöttem az okára.
- Nem is tudtam, hogy ilyen hely is van. - osztottam meg vele felfedezésemet, mire a válasz csak egy aprócska mosoly volt a szája szélén.
- Nem fázol? - kérdezte amint felértünk a torony tetejére, mire alig láthatóan megráztam a fejemet. - Ugye nem félsz a magasban? - érdeklődött, mire ismét csak egy fejrázás volt a válaszom.
Annyira kényelmetlen volt számomra ez az egész helyzet. Azok után, hogy én olyan csúnyán bántam vele, ő mégis úgy viselkedett, mintha meg sem történt volna. Tényleg törődött velem, ami számomra igen furcsa volt, de ha belegondolok ez nem is olyan rossz dolog. Talán, talán adhatnék neki egy esélyt. Egy olyan esélyt, amit nem csak kényszerből teszek. Nem, Alissya nem!
- Figyelsz te rám? - szólalt meg, mikor percek után nem kapott választ tőlem mondandójára.
- Ne haragudj. - szabadkoztam kissé elpirulva. - Ez a látvány. - folytattam. - Egyszerűen gyönyörű. - mosolyodtam el, mire az ő reakciója is hasonló volt. Ekkor láttam a szemében valami igazán különlegeset. Magam sem tudtam, hogy mi volt az, de tetszett, megfogott.
- Tudod még mi gyönyörű? - kérdezte pár perc néma csend után, mire értetlenül tekintettem rá. - Te. - felelte nemes egyszerűséggel, mire fülig elpirultam. Most először hittem el, hogy tényleg igazat mond. Volt valami a hangjában, ami azt sugallta, hogy komolyan gondolja, amit mondott.
- Köszönöm. - mondtam neki, mire újra elmosolyodott, majd kezeit összekulcsolta enyéimmel...

~ * ~

- Áááá. - sikított fel Shery, miután elmeséltem neki a történteket. Szája fülig ért a mosolytól, nem bírtam elereszteni a párnát a kezéből, mert félt, hogy hangját az egész utca meghallja. - És akkor most te és Harry? - kérdezte, de azonnal közbe vágtam.
- Nem! - szóltam oda hozzá kissé keményebben a kelleténél, mire összerezzent ijedtségében. - Képtelenség. - folytattam nem törődve azzal, hogy milyen hangnemben beszéltem vele. - Annak szörnyű vége lenne. - utaltam nagymamámra, mire egyből vette az adást. - Egyébként is Harry, az Harry. - ültem le mellé az ágyba. - Liam megmondta, hogy milyen és csak bántana. - próbáltam meggyőzni inkább már saját magamat.
- És ha Liam rosszul tudja? - törte meg a gondolatmenetemet, majd egy ördögi vigyor bújt meg szája sarkában.
- Ajh Shery, fogalmam sincs, hogy mi legyen. - vallottam be neki az őszintét, majd arcomat a párnába temettem, amit nem rég rakott le a kezéből.

Sajnálom

Sziasztok.
Szörnyen röstellem, hogy már több, mint féléve nem hoztam nektek új részt.
Kissé elvesztettem a fonalat és sehogy sem találtam meg.
De!
Ma eldöntöttem, hogy miután új kinézetet szerkesztek a blognak, folytatom a történetet!
Szóval, ha minden jól megy pár nap múlva hozom az új részt!
Még egyszer nagyon sajnálom!
Vaffi.

8.rész - Hamupipőke...

Sziasztok :)
Először szeretnék bocsánatot kérni, hogy ennyire elkéstem a résszel. Ne haragudjatok, de sok volt a tanulnivalóm, sőt a Bradfordban tett látogatásom is elég sok időt vett el az így is kevés szabadidőmből, de most itt lenne és nagyon remélem, hogy tetszeni fog.
Jó olvasást.
Vaffi.

Vegyes érzelmek kerítettek uralmukba, mikor a küszöbön állva figyeltem őt. Megkönnyebbültem, hogy így bocsánatot kérhetek tőle, de zavart, hogy annak ellenére, amit mondtam neki ide jött. Az otthonomba. Egyáltalán honnan tudta hol lakom? Ugye nem...nem, az nem lehet. Nem mondhatta el neki.
- Mit keresel itt? - vágtam neki oda durván, mire egy hosszasat fújtatott, amolyan ' ezzel nehéz dolgom lesz ' módon. Kezem csípőre tettem, így várva válaszát, de csak elmosolyodott.
- Hozzád jöttem, de azt hittem egyedül leszel. - szólalt meg végül, miközben a még mindig kanapén üldögélő barátnőmre nézett.
- Jobb lesz, ha én most megyek. - csatlakozott egy pillanatra a beszélgetéshez Shery, mire egy ' nehogy meg merd tenni ' pillantást eresztettem rá, de nem is foglalkozott vele. Visszavette magára az előbb levetett pulóvert, majd felhúzta a cipőjét és kisétált mellettünk az ajtón. Végül még visszanézett a kapuból, de villámokat szóró tekintetemre inkább elindult.
- Beszélhetnénk? - kérdezte reményteli hangon, mire az egyik lábamról a másikra helyeztem át a súlyomat, és a számat kezdtem el harapdálni, mint mindig, amikor feszült vagyok. Többször is átgondoltam, hogy mit kéne mondanom, de egyik sem lett volna szép megfogalmazás.
- Nincs miről. - tudtam le ennyivel, mire felsóhajtott.
- Csak hallgass meg kérlek. - mondta kérlelő hangon, de még mindig nem tudtam neki választ adni. - Van nálam valami, ami a tiéd. - folytatta, mire feltekintettem rá. - És csak akkor szándékozom visszaadni, ha meghallgatsz. - próbált komoly maradni, de az arckifejezésem láttán nem igazán sikerült neki. - Egyébként ez a tiéd. - nyújtotta át a hatalmas rózsacsokrot, mire behívtam a házba, hogy ne álldogáljon kint, míg én felöltözöm. Szóltam Emily-nek, hogy rakja egy vázába a virágokat, én pedig már indultam is a szobámba.

- * -

Miután sikeresen rendbe szedtem magam Harry azt mondta, hogy szeretne egy olyan helyen beszélni, ahol csak ketten vagyunk. Nem igazán volt ínyemre a dolog, de bele kellett mennem. Egy fekete kendővel egy időre elvette a szemem világát, azzal az indokkal, hogy van egy kis meglepetése. Ismét nem tehettem semmit, így hagynom kellett, hogy letakarja a szemem, majd már csak keze puha érintését éreztem a karomon, és ahogy szinte betuszkol egy autóba.
- Te most elakarsz rabolni? - nevettem fel, mert nem értettem a viselkedését. - Mert ha igen, akkor csak szólok, hogy rács mögött fogod végezni. - folytattam, mire egy halk ' dehogy ' szócskát hallatott. - Te aztán nem adod fel. - fordítottam komolyra a szót.
- Mire gondolsz? - szólalt meg, de tudtam, hogy pontosan tudja mire gondolok.
- A tegnapi dologra. - világosítottam fel. - Elég durva voltam veled, de te még is küzdesz talán a semmiért. - utaltam a lényegre, hogy bármit tesz a véleményem nem fog változni.
- Nem hinném, hogy a semmiért. - fékezett le hirtelen a kocsival. - Ha nagyon akarok valamit azt el is fogom érni. - fejezte be, majd kinyitotta az autóajtaját, és ki is szállt azon.

- Most már levehetem? - türelmetlenkedtem, mert a furcsa érintésű anyag már kezdett idegesíteni. Két kezet éreztem a hajamnál, amik kikötik a kendőt, ami ezután a földön végezte. Körbe néztem a helyiségen, majd értetlenül fordultam hátra, hogy szemébe nézhessek. - Miért hoztál a táncterembe? - ráncoltam össze a homlokom.
- Amikor láttalak táncolni. - kezdett bele miközben leült a majdnem üres helyiségben elhelyezett kanapén. - Úgy gondolom az a személy teljesen más volt, mint akivel most beszélgetek. - folytatta, mikor helyet foglaltam mellette. - Szerintem ebben a helyiségben vagy önmagad. - dőlt hátra és azzal a kulccsal kezdett el játszani, amit a múltkor is dobálgatott. - Szeretném, ha a beszélgetésünk közben is önmagadat adnád. - dőlt vissza az eredeti pozíciójába, mire közelebb került hozzám. - És ez csak itt valósítható meg. Alissya. - mosolyodott el, mire nekem a szemeim kikerekedtek.
- Honnan tudod? - kérdeztem tőle, miközben hangom elcsuklott. Lehajtottam fejeim és az arcomat teljesen elöntötte a pír.
- Megtudtam rólad pár dolgot. - tette ökölbe a kezeit, amiket a térdén biztosított ki.
- Például,hogy én is Liam? - kérdeztem tőle, de nem hagyta, hogy végig mondjam.
- Hogy te meg Liam ismeritek egymást? Igen, elmesélte, hogy ti is Párizsban futottatok össze és gondolta, hogy eljöhetnél a koncertre. - vágott a szavamba. Mikor befejezte mondatát egy nagyot sóhajtottam, hogy nem árulta el neki a teljes igazságot. - És hogy őszinte legyek először rosszul esett. Nem értem, mire volt ez jó. - komolyodott el, majd miközben még közelebb jött, mélyen belenézett a szemeimbe. Szólásra nyitottam a számat, de rögtön be is csuktam. Nem tudtam megszólalni, mert elvesztem a tekintetében.
- Hát őszintén szólva én sem. - kaptam el a tekintetem és a nadrágom anyagát kezdtem el tanulmányozni.
- Miért nem mersz a szemembe nézni? - szólalt meg, és bár nem láttam, de tudtam, hogy elmosolyodott. Kezével az államnál fogva felemelte a fejem, így újra zöld íriszeit láttam magam előtt. Éreztem, ahogy arca egyre jobban közeledik az enyémhez. Éreztem, ahogy egy pillanatra megtorpan, mielőtt ajkaink összeérhetnének, de a végén erőt vett magán és már csak annyit éreztem, hogy ajkai az enyémeket súrolják. Teljesen tehetetlennél váltam, ha akartam volna, akkor sem tudtam volna visszakozni. Egyszerűen valami megakadályozott abban, hogy elhúzzam a fejem. Végül levegőhiány okán ő tette meg, amit én nem tudtam.
- Azt hittem beszélgetni akarsz. - pattantam fel hirtelen és indultam volna a kijárat fele, de elkapta a karomat, így nem tudtam tovább folytatni az utamat.
- Ne haragudj. Egy hang azt súgta belülről, hogy tegyem meg. - nevetett fel. Bizonyára örült annak, hogy nem ellenkeztem a csókkal illetően. Megforgattam a szemeimet, majd próbáltam kiszabadulni szorításából, de nem ment. - Várj a tulajdonodat nem szeretnéd visszakapni? - kérdezte, mikor elengedett. Felsóhajtottam, majd mondtam neki, hogy igyekezzen. Kirohant a teremből, majd pár perc múlva két balettcipővel a kezében tért vissza.
- Köszönöm. - vetettem oda cinikusan, majd a cipőmért nyúltam, de gyorsan elhúzta.
- Miért legyek abban biztos, hogy ezek itt a tiéid? - húzta fel a szemöldökét, mire a válaszom ismét egy szemölköd húzás volt. - Ülj le oda. - mutatott az ülő alkalmatosságra. Teljesítettem kérését, helyet foglaltam a kanapén. Letérdelt elém, levette a lábamról az egyik tornacipőmet, majd próbálta kecsesen felhúzni a másikat.
- Te vagy az én Hamupipőkém. - szólalt meg, mikor észre vette, hogy a cipő tökéletesen illik a lábamra. Az egész tényleg a meséhez illő lett. - Alis ismét kérlek. Adj egy esélyt, hogy megismerjelek. - mondta a reménytől sugárzó szempárjával, mire bólogatni kezdtem. Mit veszíthetek azzal, hogy ha megismer?

7.rész - Felejts el

Sziasztok.
Meghoztam nektek a következő részt annak ellenére,hogy nagyon kevés komit kaptam az előző részhez,pedig még várni akartam egy kicsit,hogy több legyen,de úgy látszik,hogy az a rész nem nyerte el a tetszéseteket.
Hogy őszinte legyek saját bevallásom szerint ez a rész nem úgy sikeredett,ahogy szerettem volna.
Mindegy remélem azért,hogy nektek tetszeni fog. :)
Jó olvasást.
Vaffi.

- Sophia jól vagy? - hallottam újdonsült göndör hajú ismerősöm hangjait,de reagálni nem tudtam rájuk. A fejemben teljes sötétség uralkodott,mivel szemeim csukva voltak és nem is tudtam őket kinyitni. Zsongást éreztem az elmémben és nem tehettem ellene semmit. Gyenge voltam bármilyen mozdulathoz. Csak egy puha érintésű kezet éreztem az enyémen.
Körülbelül negyedóra múlva sikerült felébrednem az átmeneti kómából. Szemeimet lassan nyitogattam,de még így is homályosan láttam. Egy ponton erős fájdalmat éreztem,így kezemet erre a helyre tettem,de ott egy csomag jeget találtam.
- Mi történt? Hol vagyok?- nyögtem ki pár szót miután felültem az ágyon. Nagyszerű sikerült megállapítanom,hogy egy ágyon fekszem. Körbe néztem a helyiségben és egy teljesen ismeretlen helyen találtam magam. Körülöttem 10 aggódó szempár kísérte végig minden egyes mozdulatomat.
- Emlékszel valamire? - kérdezett vissza a répa mániás srác. Lábaimat a padlóra helyeztem,majd töprengeni kezdtem az előbbi kérdésen.
- Az utolsó emlékem a dedikálás.- válaszoltam neki,majd megpróbáltam felállni,de azon nyomban elvesztettem az egyensúlyom.
- Óvatosan.- kapott el hirtelen Harry,így arcunk csak pár milliméterre volt egymástól. Zavaromban gyorsan elkaptam a tekintetemet.- Ülj le utána mindent elmondok.- ültetett vissza az ágyra egy mosoly kíséretében.- A dedikáláson az egyik rajongó neked dobta a könyvet,amit alá akart íratni,mert azt hitte,hogy a barátnőm vagy.- magyarázta el,mire beugrott az egész este. A koncert és az utána következő dedikálás és persze az a kedves rajongó is.- Én...sajnálom.- hajtotta le előttem a fejét.
- Nem a te hibád.- mondtam neki.- De most megmondaná valaki,hogy hol vagyok?- kérdeztem újra,mert erre a kérdésemre még nem kaptam választ.
- A közös házunkban.- felelt gyorsan Louis.- De jobban érzed magad?- kérdésére csak bólogattam,majd visszafeküdtem.
- Hol van Shery? - kérdeztem inkább már Liamtől,aki már válaszolt volna,de Harry megelőzte.
- Az ki? - húzta fel a szemöldökét kérdése közben. Úgy néz ki a ma este csupa kérdésekből fog állni...

~ * ~

Ott álltam vele kettesben. Arca közel volt az enyémhez,sőt túl közel volt. Éreztem,ahogy lehelete csiklandozza az arcomat. Kezeivel szorosan átkarolt,nehogy újra menekülni próbáljak. Arcára diadalittas mosoly ült ki.
- Nem engedlek el addig,míg meg nem adod a telefonszámod.- szólalt meg a karjaiban tartó fürtöske. Nem mondom,hogy nem élveztem a helyzetet,de nem szerettem volna megadni neki. Szeretném végre lezárni ezt az ügyet. Csak a tulajdonomat szeretném visszaszerezni és lezárni a Harry-vel való "kapcsolatomat".
- Harry.- szólaltam meg.- Engedj el. Nem adom meg a telefonszámom.- mondtam neki már hatodjára ugyanazt.
- De miért?- kérdezte ismét.- Csak szeretnélek megismerni.- hajtogatta megint,mikor nekem végképp elfogyott a türelmem. Egy hirtelen mozdulattal kiszabadultam szorosan tartó karjaiból,majd elé álltam,hogy végig a szemébe nézhessek.
- De én nem. Nem szeretnélek megismerni,nem szeretnék a közeledben lenni,nem szeretnék egy percnél is többet veled eltölteni. Nem szeretnék a baráti körödbe tartozni vagy rosszabb esetben egy újabb egy éjszakás kaland része lenni veled. Nem szeretnék egy beképzelt popsztárral lenni,aki azt hiszi magáról,hogy bármit és bárkit megkaphat. Aki azt hiszi,hogy rögtön ugrok a szavára,mert ő a nagy Harry Styles.- mondandómat egész végig tátott szájjal és kikerekedett szemekkel hallgatta. Talán fel sem fogta,amit mondok neki. Azt hiszem még senki sem mondta meg neki az igazat.- Azt akarom,hogy hagyj békén,hogy felejts el engem.- fejezte be végül,majd sarkon fordultam,hogy Liam-hez siessek és megkérjem,hogy vigyen haza.
Miután elmondtam neki a történteket ő is csak elképedve bámult rám. Furcsa lehetett neki,hogy így ki keltem magamból. Soha sem voltam az a bunkó típus. Ha valami bajom volt valakivel még akkor is kedvesen közöltem az illetővel. Mindig is nyugodt voltam. Rengetegszer veszekedtem az szüleimmel vagy a barátaimmal,de akkor sem kiabáltam velük.

~ * ~

A nappaliban ülve,könnyekkel küszködve szorongattam a Mickey egeres párnámat,amit még nyolc éves koromban kaptam apukámtól. Furcsa érzés vett uralmába és semmivel nem tudtam ellene tenni. Még az asztalon lévő csokis fagyi kehely sem,amit az előbb tettem le és az egész dologra még Liam kioktatása is rátett. Azt hiszem bűntudatom van,amiért így bántam vele. Pedig ő csak kedves szeretett volna lenni velem és megismerni. Talán túlságosan is elfogult vagyok a sztárokkal kapcsolatban? Talán néhány nem is annyira rossz,mint ahogy a média bemutatja őket? Talán lehetséges,hogy Harry sem olyan,mint amilyennek én gondolom.
- Alis.- kiabált az előtérből Shery.- Ahogy csak tudtam siettem,de...- mondta lihegve miközben a pulcsijától próbált megszabadulni.- Tudod,hogy milyen az öcsém. A lényeg,hogy futottam,de szerintem ez látszik is.- folytatta,majd levetette magát mellém a kanapéra.- Alis valami baj van?- nem válaszoltam neki csak bólogattam.
- Shery...- szólaltam meg,majd szembe ültem vele,lábaimat törökülésbe tettem,a párna pedig az ölemben végezte.- Fogalmam sincs,hogy miért sírok...- kezdtem bele.- Nagyon bánt,hogy így viselkedtem vele. Finomabban is közölhettem volna.- fejeztem be miközben egy újabb könnycseppet töröltem le.
- Alis. Nem lehet,hogy nem teljesen közömbös számodra Harry Styles ?- kérdezte miután felmérte a helyzetet. Elgondolkoztam a kérdésén,de nem tudtam a választ. Nem tudtam neki igent mondani,de nemet sem. Éppen szólásra nyitottam volna a számat,amikor megszólalt a csengő. Felálltam,majd a szemben lévő tükörbe néztem. Megigazítottam a hajam,letöröltem a könnyeimet,de még így is látszott,hogy sírtam. Oda sétáltam az ajtóhoz. Rátapasztottam a kilincsre a kezem és egy hirtelen mozdulattal ajtót nyitottam. Az ajtóban egy hatalmas rózsacsokrot véltem felfedezni,s mivel az a fejemmel egy magasságban volt gondoltam,hogy a rózsákat tartania kell valakinek,de az illető arcát teljesen elfedték a gyönyörű szép vörös színben pompázó virágok...

6.rész - Kínos pillanatok...

Sziasztok. :)
Sajnálom,hogy ilyen későn hoztam nektek csak az új részt,de eléggé elfoglalt voltam és gépnél sem voltam egy ideig.
Végre sikerült gép közelbe kerülnöm és,mikor megláttam,hogy két díjat is kaptam nagyon megörültem.:)
Köszönöm szépen az előző részhez kapott komikat,amiből a chates véleményekkel együtt összesen 8 volt ! Nagyon-nagyon köszönöm ^^
Nos nem is húzom tovább. Ehhez a részhez is szeretnék hasonló mennyiségű komit kapni,de ha több lesz,akkor csak még jobban örülni fogok !
A másik a kommentekben olvastam,hogy elvileg már kiderült,hogy ki az unokatestvére. Ezt nem tudom melyik részben és miképpen derült ki,de ebben a részben már benne lesz :)
Remélem tetszeni fog. Jó olvasást :)
Vaffi.

Hajnali ötkor,mikor már a nap is felébredt,végre sikerült álomra hajtani a fejem.. Nem tudom mi lehetett az oka a tegnapi álmatlanságomnak. Eddig még sosem voltak alvás zavaraim. A madarak csicsergése ébresztett fel mély álmomból. Az órára tekintettem,ami két órát mutatott. Jól elaludtam,de még így sem pihentem ki magam teljesen. Lefelé a lépcső minden fokán ásítottam legalább egyszer, ha nem többször. Bementek a konyhába,ahol már terített asztal várt. Leültem a hozzám legközelebb lévő székre,majd falatozni kezdtem. Éreztem,ahogy a szemeim egyre lejjebb csukódnak,majd a végén minden elsötétült.
- Alis kincsem ébredj fel.- hallottam fél álomból ismerős női hangokat.- Te jó ég Claire hozz valami rongyot kérlek.- a hangos kiabálásra sikerült felébrednem. Körülöttem anyám csodálkozó tekintetét és egy fényképezőgép mögé bújó fiút véltem felfedezni.
- Liam James Payne.- kiáltottam rá.- Ha ezt a képet bárkinek is megmered mutatni vagy netalán az interneten akadok rá valahol. Neked annyi.- fenyegettem meg és,hogy még hihetőbb legyen hangomat komolyra változtattam. Eközben az arcomon lévő rántottát és majonézt próbáltam eltüntetni.
- Ez lesz az új twitter képem.- nevetett fel miközben a rólam készült fáradt és kaja maradékos képet tanulmányozta.
- Azonnal add ide azt a gépet.- felpattantam a helyemről és Liam után szaladtam,aki minden erejével a gépet próbálta védeni,hogy még véletlenül se tudjam letörölni. A hatodik körnél az asztal körül minden álmosságom elszállt. Mikor kiértünk a nappaliba és Liam a kanapé közelében volt,rávetettem magam,így mindketten ráborultunk,de még ekkor sem adtam fel. Az a kép nem kerülhet nyilvánosság elé.
- Jó,jó kitörlöm csak szállj le rólam.- kérlelt összekulcsolt kezekkel,de nem hittem neki. Tudtam,hogy úgysem teszi meg. Még tíz percig könyörögtem neki,hogy adja ide és hagy töröljem ki,de nem akarta oda adni. A végén már nem bírtam és inkább leszálltam róla.
- Nekem is van ám pár képem rólad.- kacsintottam rá,majd felszaladtam a lépcsőn. Hallottam a lépteit,ahogy utánam szalad. A szobámba siettem,hogy bezárjam az ajtót,de mikor becsuktam volna lábával megakadályozta. Miután nem küzdöttem tovább ellene,mert végre be is mertem,hogy nincs esélyem a győzelemre. Levetettem magam az ágyra és magamra húztam a takarót.
- Azonnal kelj fel.- parancsolt rám,majd lerántotta rólam a takarót.- Megígérted,hogy eljössz a mai koncertünkre és ezt megjegyeztem ám.- mikor ezt kimondta egy hatalmasat fújtam. Egész végig reméltem,hogy elfelejtette,amit mondtam,mert este rájöttem,hogy nem mehetek. Harry miatt. Száz százalék,hogy összefutok vele. Tudom,hogy nem kerülhetem el a találkozást,de legalább,akkor kettesben lett volna. Most már nincs mit tenni. Megígértem és az ígéret szép szó,ha meg tartják úgy jó.- És gondoltam előtte eljöhetsz velem vásárolni.
- De mi van ha?- kérdeztem tőle,de úgy látszik olvas a gondolataimban,mert mielőtt befejeztem volna válaszolt rá.
- Nyugi csak a divat házba megyünk.- legyintett le.- Öltözz fel gyorsan,addig lent megvárlak.- majd kiment a szobámból,így magamra maradtam. Fejemre húztam a párnát,hogy tompítsa a belőlem kitörő sikítást zaját. Ez többé kevésbé sikerült is. Feltápászkodtam az ágyon,majd lezuhanyoztam. Hajamat kiengedtem,hogy szabadon lógjon a vállamon. Felvettem egy farmer rövidnadrágot egy fekete pólóval,amire egy piros-fekete kockás inget húztam. Letipegtem a lépcsőn,ahol Liam már várt rám. Bólintottam,hogy indulhatunk,majd az előszobába mentünk,ahol felhúztam a fehér converse cipőmet.
Kiérve az ajtón tipikus nyári forróság érintette a bőrömet,amit az enyhe szél fúvás hűsített egy kicsit. Mivel nincs messze a divatház,így gyalog indultunk el,amit lehet,hogy nem kellett volna.
Még az út felénél sem jártunk,amikor Liamet kiszúrta egy csapat őrült rajongó. Fejvesztve és sikítva rohantak oda hozzánk. A futás már meg sem fordult a fejünkben. Liam szépen sorban mindenkinek adott autogramot és mindenkivel készített legalább egy közös fotót. Mikor elfogytak tovább indultunk. Az út hátralévő részét a fanatikus rajongók kifigurázásával töltöttük. Igaz nem valami szép dolog,mert ha ők nem lennének,akkor a One Direction sem érne semmit,de néhányuk már tényleg túlzásba viszi a rajongást.
Kinyitva az ajtót rengeteg kedves mosoly és ember fogad. A divat bemutató óta mindenki úgy kezel,mint egy hőst,aki megmentette az akkori showt. Nem mondom,hogy nem élvezem,de kicsit kezd fura lenni. Egyből a tervező szoba felé veszem az irányt,míg Liam inkább az üzletben nézelődik. Szokásosan köszönök mindenkinek és végig nézem min dolgoznak éppen. Lehet,hogy egy nap,majd én is itt dolgozom és szeretném tudni,hogy működnek itt a dolgok. Miután eleget láttam visszamentem a vásárolgató Liamhez. Nem gondoltam volna,hogy fiú létére ennyit vásárol,de vagy tíz szatyor a kezében volt. Mikor hazaértünk kiderült,hogy a tíz szatyorból hat ruhadarabot nekem szánt...

***

A hatalmas tömeg miatt az előrébb jutásra semmi esély nem volt. Már kézen fogva tolakodtam a mögöttem jövő Sheryvel,aki láthatólag élvezte,hogy ezen a koncerten lehet. A nagy zsivaj miatt a telefonomat sem tudtam használni és azt hittem,hogy a végére még meg is süketülök. Egyszerűen annyira elvetemülten próbált mindenki a sor elejére jutni,hogy csoda,hogy nem sérült meg senki. Legalább is eddig még nem. A biztonsági őrök segítségével sikerült a backstage-be jutnunk,de nekik is ötször el kellett magyaráznom,hogy ki vagyok,de még ekkor sem hitték el. Szerencsénkre az ír srác pont arra járt,így bevitt minket. Az én reakcióm teljesen átlagos volt,mikor megláttam,de Sheryről ez már nem mondható el. Mikor meglátta alig kapott levegőt,elkezdett sírni és az ájulás határán volt. Nem értem mire ez a nagy felhajtás,hiszen már annyiszor hangoztattam,hogy ők is ugyan olyan emberek,mint mi csak éppen tehetségesek. Sajnos Liammel nem tudtam beszélni,de Niall jelezte neki,hogy itt vagyok. Szerencsére találtunk egy olyan helyet,ahol kilátás pont esik rájuk. Miután kimentek a színpadra még nagyobb hangzavar volt. Mindenki sikítgatott és a legtöbbje sírni kezdett,de volt olyan is,aki nyugodtan állt a telefonjával a kezében és várta,hogy elkezdjék a dalt.
Magam sem hittem el,de tetszett,amit csináltak. Tetszett az oda adásuk,a kitartásuk,minden,sőt még a zenéjük is tetszett. A végén azt vettem észre magamon,hogy együtt énekelem velük a refrént,amit megjegyeztem. El sem hiszem,hogy talán már én is a rajongójukká váltam. A koncert után az öltözőjükbe mentünk,hogy gratulálhassunk nekik.
- Szuperek voltatok. Bánom,hogy eddig egy koncertre sem kísértelek el.- magyaráztam Liamnek,akinek nagyon tetszett,hogy végre én is elismerem,sőt boldog volt emiatt. Épp szólásra nyitottam volna újra a számat,amikor betoppant még a maradék négy srác.
- Ti ismeritek egymást?- kérdezte meglepődve Harry. Úristen ebbe bele sem gondoltam. Zavaromba nem tudtam mit feleljek neki.- Sophia? Minden rendben?- kérdezett újra. Nevem hallatán Liam elnevette magát,mire beleütöttem az oldalába egyet,de úgy,hogy ezt ők ne vegyék észre.
- Ö..én...csak. - dadogtam neki.- Nem...én...csak.- vakartam meg idegesen a tarkóm. Mit mondjak neki?
- Igen egyszer találkoztunk már és gondoltam meghívom.- mentett ki a helyzetből Liam. Harry csak megrántotta a vállát és közelebb jött,hogy üdvözöljön.
- Örülök,hogy eljöttél Sophia.- ölelt át. Az egész helyzet szörnyen kínos volt,hogy Liam,Niall és én mind jól tudtok az igazságot,míg a többiek mind Harry egyik ismerőseként,Sophiaként ismertek....

" A legjobb 1D fanfiction díj. 2012 "

Úristen. El sem hiszem,hogy megkaptam a 3. díjamat !!
Nagyon-nagyon szépen köszönöm SecretGirls-nek !! :)

Szabályok:

- Tedd ki a blogodra a képet!
- Említsd meg, annak a személynek a nevét, aki olyan jófej volt, hogy megajándékozott ezzel*-*!
- Küld tovább min. 3, csakis 1D-s blognak!
- Írj magadról és a 1D-ről pár dolgot/pl.:hogyan ismerted meg őket, ki(k) a kedvence(i)d, és miért...ilyenek/:)
- Akiknek te adod ezt a díjat hagyj megjegyzést a blogukon, hogy lássák mi is vár rájuk!!!:D

Nos hát én már az X-factor óta rajongói vagyok a srácoknak. Elsőre Louis tűnt a legszimpatikusabbnak a bandából,de ekkor még nem ismertem őket igazán. Aztán,mikor megjelent az első videóklippük a What Makes You Beautiful azonnal beleszerettem Harry hangjába ! Egyre többet kezdtem el hallgatni a zenéjüket és egyre jobban megszerettem őket. Egyébként a bandából az összes tagot imádom. Lehet őrültség,de már nem tudom elképzelni az életem nélkülük. Lehet,hogy nem ismerem őket személyesen,de már nem bírom ki egy nap,hogy ne hallgassam meg legalább egy számukat. :)

Akiknek küldeném:

• FantasyGirl
• Alexa L. Wozde
• Angel

-------------

Megkaptam a 4.díjam is !!
Köszönöm szépen Missme-nek !! :) Nagyon-nagyon örülök neki !!

Szabályok:

1. Tedd ki a képet a blogodra!
2. Köszönd meg annak akitől kaptad!
3. Írj 6 dolgot magadról!
4. Küldd tovább 5 írónak linkel együtt!
5. Hagyj megjegyzést a blogukon!

6 dolog rólam:

- Imádom a hangszereket és ezekből is a zongora szerelmese vagyok ♥
- Nem tudnám elképzelni az életem a tánc nélkül. A tánc az egyik módja az önkifejezésemnek.
- Nyolc évesen jártam először Londonban és már ekkor tudtam,hogy egyszer fontos ország lesz a számomra,mivel pár év múlva ki is költöztünk ide :)
- Szerencsére már többször is volt alkalmam találkozni az 1D-vel,de sajnos még csak autogramot tudtam szerezni. Persze már ez is valami,de küzdök egy közös képért is :D
- Legnagyobb álmom,hogy egyszer majd engem is elismerjenek valamiben. Még nem tudom,hogy melyik szakmával szeretnék tovább foglalkozni,de a zene,a tánc és az írás mindig is az életem része lesz ^^
- A blogot a barátnőm biztatására kezdtem el ezt a blogot :)

Akiknek küldeném:

• FantasyGirl
• Alexa L. Wozde
• Wiwi