Először szeretnék bocsánatot kérni, hogy ennyire elkéstem a résszel. Ne haragudjatok, de sok volt a tanulnivalóm, sőt a Bradfordban tett látogatásom is elég sok időt vett el az így is kevés szabadidőmből, de most itt lenne és nagyon remélem, hogy tetszeni fog.
Jó olvasást.
Vaffi.
.jpg)
Vegyes érzelmek kerítettek uralmukba, mikor a küszöbön állva figyeltem őt. Megkönnyebbültem, hogy így bocsánatot kérhetek tőle, de zavart, hogy annak ellenére, amit mondtam neki ide jött. Az otthonomba. Egyáltalán honnan tudta hol lakom? Ugye nem...nem, az nem lehet. Nem mondhatta el neki.
- Mit keresel itt? - vágtam neki oda durván, mire egy hosszasat fújtatott, amolyan ' ezzel nehéz dolgom lesz ' módon. Kezem csípőre tettem, így várva válaszát, de csak elmosolyodott.
- Hozzád jöttem, de azt hittem egyedül leszel. - szólalt meg végül, miközben a még mindig kanapén üldögélő barátnőmre nézett.
- Jobb lesz, ha én most megyek. - csatlakozott egy pillanatra a beszélgetéshez Shery, mire egy ' nehogy meg merd tenni ' pillantást eresztettem rá, de nem is foglalkozott vele. Visszavette magára az előbb levetett pulóvert, majd felhúzta a cipőjét és kisétált mellettünk az ajtón. Végül még visszanézett a kapuból, de villámokat szóró tekintetemre inkább elindult.
- Beszélhetnénk? - kérdezte reményteli hangon, mire az egyik lábamról a másikra helyeztem át a súlyomat, és a számat kezdtem el harapdálni, mint mindig, amikor feszült vagyok. Többször is átgondoltam, hogy mit kéne mondanom, de egyik sem lett volna szép megfogalmazás.
- Nincs miről. - tudtam le ennyivel, mire felsóhajtott.
- Csak hallgass meg kérlek. - mondta kérlelő hangon, de még mindig nem tudtam neki választ adni. - Van nálam valami, ami a tiéd. - folytatta, mire feltekintettem rá. - És csak akkor szándékozom visszaadni, ha meghallgatsz. - próbált komoly maradni, de az arckifejezésem láttán nem igazán sikerült neki. - Egyébként ez a tiéd. - nyújtotta át a hatalmas rózsacsokrot, mire behívtam a házba, hogy ne álldogáljon kint, míg én felöltözöm. Szóltam Emily-nek, hogy rakja egy vázába a virágokat, én pedig már indultam is a szobámba.
- * -
Miután sikeresen rendbe szedtem magam Harry azt mondta, hogy szeretne egy olyan helyen beszélni, ahol csak ketten vagyunk. Nem igazán volt ínyemre a dolog, de bele kellett mennem. Egy fekete kendővel egy időre elvette a szemem világát, azzal az indokkal, hogy van egy kis meglepetése. Ismét nem tehettem semmit, így hagynom kellett, hogy letakarja a szemem, majd már csak keze puha érintését éreztem a karomon, és ahogy szinte betuszkol egy autóba.
- Te most elakarsz rabolni? - nevettem fel, mert nem értettem a viselkedését. - Mert ha igen, akkor csak szólok, hogy rács mögött fogod végezni. - folytattam, mire egy halk ' dehogy ' szócskát hallatott. - Te aztán nem adod fel. - fordítottam komolyra a szót.
- Mire gondolsz? - szólalt meg, de tudtam, hogy pontosan tudja mire gondolok.
- A tegnapi dologra. - világosítottam fel. - Elég durva voltam veled, de te még is küzdesz talán a semmiért. - utaltam a lényegre, hogy bármit tesz a véleményem nem fog változni.
- Nem hinném, hogy a semmiért. - fékezett le hirtelen a kocsival. - Ha nagyon akarok valamit azt el is fogom érni. - fejezte be, majd kinyitotta az autóajtaját, és ki is szállt azon.
- Te most elakarsz rabolni? - nevettem fel, mert nem értettem a viselkedését. - Mert ha igen, akkor csak szólok, hogy rács mögött fogod végezni. - folytattam, mire egy halk ' dehogy ' szócskát hallatott. - Te aztán nem adod fel. - fordítottam komolyra a szót.
- Mire gondolsz? - szólalt meg, de tudtam, hogy pontosan tudja mire gondolok.
- A tegnapi dologra. - világosítottam fel. - Elég durva voltam veled, de te még is küzdesz talán a semmiért. - utaltam a lényegre, hogy bármit tesz a véleményem nem fog változni.
- Nem hinném, hogy a semmiért. - fékezett le hirtelen a kocsival. - Ha nagyon akarok valamit azt el is fogom érni. - fejezte be, majd kinyitotta az autóajtaját, és ki is szállt azon.
- Most már levehetem? - türelmetlenkedtem, mert a furcsa érintésű anyag már kezdett idegesíteni. Két kezet éreztem a hajamnál, amik kikötik a kendőt, ami ezután a földön végezte. Körbe néztem a helyiségen, majd értetlenül fordultam hátra, hogy szemébe nézhessek. - Miért hoztál a táncterembe? - ráncoltam össze a homlokom.
- Amikor láttalak táncolni. - kezdett bele miközben leült a majdnem üres helyiségben elhelyezett kanapén. - Úgy gondolom az a személy teljesen más volt, mint akivel most beszélgetek. - folytatta, mikor helyet foglaltam mellette. - Szerintem ebben a helyiségben vagy önmagad. - dőlt hátra és azzal a kulccsal kezdett el játszani, amit a múltkor is dobálgatott. - Szeretném, ha a beszélgetésünk közben is önmagadat adnád. - dőlt vissza az eredeti pozíciójába, mire közelebb került hozzám. - És ez csak itt valósítható meg. Alissya. - mosolyodott el, mire nekem a szemeim kikerekedtek.
- Honnan tudod? - kérdeztem tőle, miközben hangom elcsuklott. Lehajtottam fejeim és az arcomat teljesen elöntötte a pír.
- Megtudtam rólad pár dolgot. - tette ökölbe a kezeit, amiket a térdén biztosított ki.
- Például,hogy én is Liam? - kérdeztem tőle, de nem hagyta, hogy végig mondjam.
- Hogy te meg Liam ismeritek egymást? Igen, elmesélte, hogy ti is Párizsban futottatok össze és gondolta, hogy eljöhetnél a koncertre. - vágott a szavamba. Mikor befejezte mondatát egy nagyot sóhajtottam, hogy nem árulta el neki a teljes igazságot. - És hogy őszinte legyek először rosszul esett. Nem értem, mire volt ez jó. - komolyodott el, majd miközben még közelebb jött, mélyen belenézett a szemeimbe. Szólásra nyitottam a számat, de rögtön be is csuktam. Nem tudtam megszólalni, mert elvesztem a tekintetében.
- Hát őszintén szólva én sem. - kaptam el a tekintetem és a nadrágom anyagát kezdtem el tanulmányozni.
- Miért nem mersz a szemembe nézni? - szólalt meg, és bár nem láttam, de tudtam, hogy elmosolyodott. Kezével az államnál fogva felemelte a fejem, így újra zöld íriszeit láttam magam előtt. Éreztem, ahogy arca egyre jobban közeledik az enyémhez. Éreztem, ahogy egy pillanatra megtorpan, mielőtt ajkaink összeérhetnének, de a végén erőt vett magán és már csak annyit éreztem, hogy ajkai az enyémeket súrolják. Teljesen tehetetlennél váltam, ha akartam volna, akkor sem tudtam volna visszakozni. Egyszerűen valami megakadályozott abban, hogy elhúzzam a fejem. Végül levegőhiány okán ő tette meg, amit én nem tudtam.
- Azt hittem beszélgetni akarsz. - pattantam fel hirtelen és indultam volna a kijárat fele, de elkapta a karomat, így nem tudtam tovább folytatni az utamat.
- Ne haragudj. Egy hang azt súgta belülről, hogy tegyem meg. - nevetett fel. Bizonyára örült annak, hogy nem ellenkeztem a csókkal illetően. Megforgattam a szemeimet, majd próbáltam kiszabadulni szorításából, de nem ment. - Várj a tulajdonodat nem szeretnéd visszakapni? - kérdezte, mikor elengedett. Felsóhajtottam, majd mondtam neki, hogy igyekezzen. Kirohant a teremből, majd pár perc múlva két balettcipővel a kezében tért vissza.
- Köszönöm. - vetettem oda cinikusan, majd a cipőmért nyúltam, de gyorsan elhúzta.
- Miért legyek abban biztos, hogy ezek itt a tiéid? - húzta fel a szemöldökét, mire a válaszom ismét egy szemölköd húzás volt. - Ülj le oda. - mutatott az ülő alkalmatosságra. Teljesítettem kérését, helyet foglaltam a kanapén. Letérdelt elém, levette a lábamról az egyik tornacipőmet, majd próbálta kecsesen felhúzni a másikat.
- Te vagy az én Hamupipőkém. - szólalt meg, mikor észre vette, hogy a cipő tökéletesen illik a lábamra. Az egész tényleg a meséhez illő lett. - Alis ismét kérlek. Adj egy esélyt, hogy megismerjelek. - mondta a reménytől sugárzó szempárjával, mire bólogatni kezdtem. Mit veszíthetek azzal, hogy ha megismer?
- Amikor láttalak táncolni. - kezdett bele miközben leült a majdnem üres helyiségben elhelyezett kanapén. - Úgy gondolom az a személy teljesen más volt, mint akivel most beszélgetek. - folytatta, mikor helyet foglaltam mellette. - Szerintem ebben a helyiségben vagy önmagad. - dőlt hátra és azzal a kulccsal kezdett el játszani, amit a múltkor is dobálgatott. - Szeretném, ha a beszélgetésünk közben is önmagadat adnád. - dőlt vissza az eredeti pozíciójába, mire közelebb került hozzám. - És ez csak itt valósítható meg. Alissya. - mosolyodott el, mire nekem a szemeim kikerekedtek.
- Honnan tudod? - kérdeztem tőle, miközben hangom elcsuklott. Lehajtottam fejeim és az arcomat teljesen elöntötte a pír.
- Megtudtam rólad pár dolgot. - tette ökölbe a kezeit, amiket a térdén biztosított ki.
- Például,hogy én is Liam? - kérdeztem tőle, de nem hagyta, hogy végig mondjam.
- Hogy te meg Liam ismeritek egymást? Igen, elmesélte, hogy ti is Párizsban futottatok össze és gondolta, hogy eljöhetnél a koncertre. - vágott a szavamba. Mikor befejezte mondatát egy nagyot sóhajtottam, hogy nem árulta el neki a teljes igazságot. - És hogy őszinte legyek először rosszul esett. Nem értem, mire volt ez jó. - komolyodott el, majd miközben még közelebb jött, mélyen belenézett a szemeimbe. Szólásra nyitottam a számat, de rögtön be is csuktam. Nem tudtam megszólalni, mert elvesztem a tekintetében.
- Hát őszintén szólva én sem. - kaptam el a tekintetem és a nadrágom anyagát kezdtem el tanulmányozni.
- Miért nem mersz a szemembe nézni? - szólalt meg, és bár nem láttam, de tudtam, hogy elmosolyodott. Kezével az államnál fogva felemelte a fejem, így újra zöld íriszeit láttam magam előtt. Éreztem, ahogy arca egyre jobban közeledik az enyémhez. Éreztem, ahogy egy pillanatra megtorpan, mielőtt ajkaink összeérhetnének, de a végén erőt vett magán és már csak annyit éreztem, hogy ajkai az enyémeket súrolják. Teljesen tehetetlennél váltam, ha akartam volna, akkor sem tudtam volna visszakozni. Egyszerűen valami megakadályozott abban, hogy elhúzzam a fejem. Végül levegőhiány okán ő tette meg, amit én nem tudtam.
- Azt hittem beszélgetni akarsz. - pattantam fel hirtelen és indultam volna a kijárat fele, de elkapta a karomat, így nem tudtam tovább folytatni az utamat.
- Ne haragudj. Egy hang azt súgta belülről, hogy tegyem meg. - nevetett fel. Bizonyára örült annak, hogy nem ellenkeztem a csókkal illetően. Megforgattam a szemeimet, majd próbáltam kiszabadulni szorításából, de nem ment. - Várj a tulajdonodat nem szeretnéd visszakapni? - kérdezte, mikor elengedett. Felsóhajtottam, majd mondtam neki, hogy igyekezzen. Kirohant a teremből, majd pár perc múlva két balettcipővel a kezében tért vissza.
- Köszönöm. - vetettem oda cinikusan, majd a cipőmért nyúltam, de gyorsan elhúzta.
- Miért legyek abban biztos, hogy ezek itt a tiéid? - húzta fel a szemöldökét, mire a válaszom ismét egy szemölköd húzás volt. - Ülj le oda. - mutatott az ülő alkalmatosságra. Teljesítettem kérését, helyet foglaltam a kanapén. Letérdelt elém, levette a lábamról az egyik tornacipőmet, majd próbálta kecsesen felhúzni a másikat.
- Te vagy az én Hamupipőkém. - szólalt meg, mikor észre vette, hogy a cipő tökéletesen illik a lábamra. Az egész tényleg a meséhez illő lett. - Alis ismét kérlek. Adj egy esélyt, hogy megismerjelek. - mondta a reménytől sugárzó szempárjával, mire bólogatni kezdtem. Mit veszíthetek azzal, hogy ha megismer?
