2.rész - A sors fintor

Sziasztok :)
Hát itt lenne a 2.rész. Különösen nincs hozzáfűzni valóm. Remélem tetszeni fog. Jó olvasást és ha már elolvastátok dobhatnátok egy komit :)

Vaffi

A sors játéka: összehoz egy olyan emberrel,akire legkevésbé számítanál és azt gondolod magadban,hogy ez biztos okkal történt,de mégsem. Csupán egy véletlen,aminek nem biztos,hogy lesz folytatása.
Ott ültem a földön és egy árva szó nem jött ki a torkomon. Körbe néztem a cuccaim után kutatva,amiket pár méterrel arrébb meg is találtam. Értük nyúltam,de Harry megelőzött. Kezembe nyújtotta a tárgyakat,felsegített és menekült tovább az örült rajongók elől. Barátnőm végig figyelemmel követte az előbb történteket,de ő sem tudott megszólalni,de én is így voltam ezzel. Nem mintha valami nagy rajongója lennék,sőt nem is nagyon vagyok oda a srácokért,de meglepődtem. Nem számítottam,hogy pont belé botlok,de különben még bocsánatot sem kért,amiért fellökött.
- Úristen. Ezt nem hiszem el. Harry Styles ott fut !!- kiabált Shery és mikor felfogtam szavait rákiabáltam.
- Ne merészelj utána futni.- vetettem rá dühös pillantásokat. Tudom,hogy rettenetesen oda van értük és bármire képes lenne,ha a közelükbe kerülne.
- Kérlek szépen. Csak egy autogramot kérnék.- kulcsolta össze kezeit és várta a válaszomat.
- Nem. Majd inkább szerzek neked,de akkor sem lehetsz ilyen örült rajongó. Az ilyenek nem normálisak,elmebetegek. Hiszen ő ugyan olyan ember,mint mi csak éppen valamiben tehetséges.- fakadtam ki. Soha nem értettem ezt a sztárság dolgot. Miért kell egy embert kiemelni a többi közül? Ő miben más ,mint mi?
Sok mindenki szeretne ebben a világban élni. Azt hiszik,hogy csak a csillogásról és a pénzről szól,pedig nem. Nehéz híres emberként élni a világban. Nem teheted ki a lábad anélkül az utcára,hogy ne támadnának le. Nincsen magánéleted. Ha éppen egy régi ismerőssel sétálsz az úton, ők felkeresik az illetőt és onnantól nem hagyják békén mindaddig,míg legalább egy eddig nyilvánosságra nem hozott dolgot meg nem tudnak rólad. Én ugyan nem vagyok híres,de tudom milyen annak lenni és mióta tudom én nem akarok azzá válni. Én nem szeretnék úgy futni az emberek elől ,ahogy az az imént történt. Nem akarok abban a világban élni,mert az egy kreált világ,amibe a felsőbb rendű embereket sorolják,pedig ilyen nem létezik. Mindannyian egyenrangú embereknek születtünk és mind végig azok is maradunk.

~*~

Hétfőn reggel van,mikor egy ismerős dallam csendül fel. Egy színpadon állok,ahol minden tekintet rám ragad. Elindul az első szólam,amire én párhuzamosan mozdítom a lábam,amit karjaim követnek. Az emberek hangos tapsolásba kezdenek,amitől csak még jobban erőt kapok magamon és mozdulataim egyre lendületesebbek. Körbe tekintek a közönségen,ahol egy ismerős szem párba botlom. Egy pillanatra megakadok,de feleszmélek,hogy hol is vagyok jelen pillanatban és folytatom a mozdulat sort. Látom,hogy felém közeledik. Tekintetemmel végig őt figyelem,de egyszer csak eltűnik. A kedvenc részem jön a pörgés. Karjaimmal kezdem a kört,de azok megakadnak egy testben. A zene egyre csak halkul,majd a végén már néma csendben állok vele szemben.
- Alissya miért titkolózol?- tette fel a kérdést. Karjait az enyéimre helyezte. Érintése égette a bőrömet. Szemébe néztem és a zene újra elindult.
A telefonon csörgésére ébredtem fel. Gyorsan felkaptam és láttam,hogy öt nem fogadott hívásom van édesanyámtól. Visszahívtam,de nem vette fel. Ekkor úgy döntöttem majd később még hívom. Pár perc múlva sikerült kimásznom az ágyamból. Az erkélyemhez mentem,majd kihúztam a függönyt. A nap fényei betörtek a sötét szobámba,mire szemem jelezte,hogy nem bírja és reflexből becsuktam azokat. Pár perc múlva újra kinyitottam őket és láttam,hogy a nap hét ágra süt. Kiléptem az erkélyre,majd a friss levegőből,ami a levendulák csodás illatával volt megfűszerezve egy mélyet szippantottam. Ezt imádom a nyárban. A virágok üde illatát,hogy szabadon mászkálhatok egy pólóban,miközben a madarak énekét hallgathatom. Nincs is jobb érzés ezeknél. Megfogtam a korlátot,majd sebesült karomra tekintettem,amit még Harry okozott és ,amit azután vettem észre,hogy átütött a fehér bolerómon. Nem ismerem,de haragudtam rá,hiszen ha már nem szándékos balesetet okozol egy embernek illik legalább bocsánatot kérni,de ő nem tette meg csak szó nélkül tovább lépett.
Visszasétáltam a szobámba,majd elgondolkoztam,hogy mit is kéne ma csinálni. Úgy volt,hogy Sheryvel vásárolni megyünk,de valami családi programja akadt,így elutazott egy hétre Orléans-ba. Felkaptam magamra egy kék lenge pólót és egy farmer rövid nadrágot,majd lesétáltam a lépcsőn. Szeretek ebben a házban lakni,de apu nélkül magányosnak tűnik és elég gyakran vagyok egyedül itthon. Egy lassan négy éves húgom van,de mivel ő Angliában él az apámmal nem igazán találkozok vele,pedig nagyon vágyok egy testvérre. Bementem az étkezőbe,ahol már szépen meg volt terítve. Átsétáltam a konyhába,ahol már a szakácsunk sürgött-forgott.
- Jó reggelt Alis. Ülj csak le majd viszem a reggelit.- üdvözölt kedvesen,majd csak megráztam a fejem.
- Zack tudod,hogy szeretek főzni veled.- majd mellé sétáltam. Mr. Evens évek óta a családunknak dolgozok és az ő főztjénél nincs is finomabb.
- Rendben akkor hozz egy kis koriandert. - szeretem,mert ő az egyetlen ,aki hagyja ,hogy segítsek. Nem nagyon szeretem,hogy helyettünk más emberek dolgoznak. Sosem szerettem végig nézni,ahogy a kanapén ülök a takarító nő,pedig az én szemetem után takarít,de nem tehettek mást ő ebből él meg. A telefonon ismét csörögni kezdett.
- Jó reggelt kislányom. Végre,hogy felvetted a telefont. -szólt bele édesanyám a telefonba.
- Neked is. Ne haragudj csak még aludtam.
- Nem haragszom,de lenne egy fontos kérésem. Egy óra múlva betudnál jönni a szalonba? - furcsa,sosem szokott semmiért telefonon hívni,ha fontos,de mivel bármikor számíthat rám bemegyek.
- Persze. Akkor egy óra múlva ott vagyok.
- Rendben... Cenyl az a második körben jön... Ne haragudj kicsim le kell tennem.- majd kinyomta a telefont. Gondolom a mai divat bemutató miatt nagy a kavarodás.
Miután elkészítettük a finom reggelit leültem az asztalhoz. Jó ízűen kezdtem el enni,de egyszer csak körbe néztem. Megint ez a nagy csend, ez az egyedül lét. Utálok egyedül enni,de kénytelen vagyok ehhez hozzászokni. Befejeztem a reggelit és visszamentem az emeletre. Az utam a fürdőszobába vezetett. Fogat mostam,majd belenéztem a tükörbe. Egy mellig érő barna hajú,barna szemű lány köszönt vissza rám. Egy ideig még meredten bámultam a tükörbe,majd a telefonom jelezte,hogy hamarosan indulni kéne. Felvettem a szerencse karkötőmet,majd elindultam a szalonba. Az út nem tartott sokáig. Beléptem,majd egyből mindenki letámadott. Méregettek,az arcomat nézték,az alakomat nézték,majd egyszer csak megszólaltak.
- Tökéletes.- furcsán tekintettem rájuk. Nem értettem miért csinálják mindezt.- Valaki szóljon Mrs. Loverynek.- tapsolt egyet,majd mindenki anyám keresésére indult.
- Ezt hagyjátok rám. Majd én megbeszélem vele. Igaz nehéz lesz rávenni.- hallottam anyu hangját,amik egyre hangosabbak lettek,majd megpillantottam,miközben gyönyörű fekete hajával felém közeledett. - Alis kicsim.- ölelt át.
- Anyu még is mi a fene folyik itt?- kérdeztem,miközben eltoltam magamtól.
- Nézd az egyik modellünk megbetegedett...-kezdett mondandójába,de közbe vágtam.
- Nem anyu. Szó sem lehet róla. Én ezt nem tudom megcsinálni.
- Kérlek kincsem. Csak most az egyszer. Tudod,hogy nem kérnék tőled ilyet,de tényleg nem tudunk mást tenni. Honnan szerezzük hirtelen egy modellt?- nézett rám kutya szemekkel és kezeit összekulcsolta pont úgy, mint Shery tette. Végül megadtam magam. Nagyon nem szerettem volna megtenni,mivel én nem vagyok modell. Nekem nincs olyan mozgásom és olyan járásom. Vagyis csak ezt hittem. Kiderült,hogy a tánc megformálta a testtartásom és a járásom is kecsesebb lett tőle,ráadásul még egyensúlyom is van,mivel nehéz lesz majd a magassarkúban járni.
A sminkesnél kezdtem,amit a fodrász követett. Majd az öltöztetőhöz mentem. Egy barack színű estélyit kellett bemutatnom. Magamra öltöttem a ruhát és ekkor anyu is belépett az ajtón. Arcán láttam a büszkeséget.
- Nem is találok szavakat. Tökéletesen áll ez a ruha.- lépett hozzám,majd igazgatni kezdte a ruhát.
El sem hiszem,hogy rávettek erre az egészre. Nagyon izgultam az este miatt,amit észre is vettek rajtam,mert ujjaimat szorongatni kezdtem. Csak ezt mondogattam magamban: Nyugi. Nem fogod elszúrni. Minden rendben lesz. Igen. Majd mély levegőt vettem. A műsor vezető kilépett és elkezdte a szokásos szövegét. Majd a modellek egymás után kiléptek a kifutóra. Az utolsók között voltam,de nem örültem neki,mert minél hamarabb túl akartam lenni az egészen. Előttem már csak két lány állt. Felléptem a lépcsőre,majd vártam a soromat. Közben mély levegőket vettem és hosszasan kifújtam azokat. Oldalra néztem,ahol megláttam anyut és csak egy biztató mosolyt küldött felém. Próbáltam viszonozni,de bármennyire is elakartam rejteni az idegességemet nem ment. Most először csinálok ilyet és nem is értem,hogy mehettem bele egyáltalán ilyenbe. Már senki sem állt előttem. Egyre jobban éreztem ahogy a félelem eluralkodik rajtam. Az ájulás határán voltam,ugyanis rengeteg ember várt rám odakint. Csak arra gondoltam,hogy ha elszúrom holnap mindenki rajtam fog nevetni. Próbáltam nyugtatgatni magam. Újra anyámra néztem,kinek szájáról ezt olvastam le: Nyugi. Menni fog. Lovery vér van benned. Erre úgy döntöttem,hogy erőt veszek magamon. Szépen sorban tettem meg a lépcsőfokokat. Majd kiálltam a kifutóra és láttam,hogy mennyi fotós vesz körül. Majd elindultam előre. Egyszer kicsit megbotlottam,amit szerencsére nem nagyon lehetett észrevenni. Ahogy a végére értem még pördültem egyet és visszasétáltam. A végén még egyszer megálltam és anyura tekintetettem,de nem volt egyedül. A One Direction tagjai mind ott álltak mellette.
Megkönnyebbültséget éreztem,mikor elhagytam a kifutót.
- Kicsim. Egyszerűen fantasztikus volt,ahhoz képest,hogy még sosem csináltál ilyet. Nagyon büszke vagyok rád. - dicsérgetett és közben vagy hatszor átölelt.
- Anyu ők mit keresnek itt?- bólintottam fejemmel a srácok felé.
- Az unoka testvéred látni szeretett volna és azért hívtam ide őket.- mondta miközben hajamat megigazította.
- De én csak vele szeretnék találkozni. A többiek minek jöttek el? - kezdtem hisztizni,mint egy kislány.
- Gondolom szeretnének ők is megismerni,de most mennem kell. Öltözz át.- majd kiment az öltözőből.
Kopogást hallottam. Majd belépett az ajtón.
- Ugye nem zavarok?- majd közelebb jött.
- Te sohasem zavarsz.- majd én is közeledtem felé és átöleltem.- Annyira hiányoztál.
- Te is nekem. Gyönyörű voltál a kifutón még a srácok is megdicsértek.- erre eltoltam magamtól.
- Már tudják,hogy rokonok vagyunk?- néztem rá aggódóan. Én semmiképpen nem szeretnék a fiúk közelébe kerülni és szeretném,ha még a létezésem is titokban maradna előttük.- Egyébként ők minek jöttek el?
- Mi dehogy is nem mondtam nekik semmit. Amúgy meg unatkoztak és nem tudtam őket lerázni.
Majd még beszélgettük egy ideig. Nagyon jó volt újra látni. Shery mellett az egyetlen,akivel őszintén tudok beszélgetni. A bátyámnak tekintem. Segített lehúzni a cipzárt a ruhán,ugyanis az beragadt,majd átöltöztem és úgy folytattuk tovább a beszélgetést. Egyszer csak lépteket hallottunk és egyszer csak az ajtón egy szőke hajú srác tekintett be.
- Hát itt vagy. Szóval ezért akartál idejönni.- ült le mellénk. Elég közvetlenül viselkedett,mintha ismernénk egymást.
- Ne értsd félre ő nem a barátnőm.- mentegetőzött.
- De valld be,hogy bejön.- Niall- mivel utána bemutatkoztunk- addig provokálta az unokatestvéremet.,míg ő el nem szólta magát,hogy a rokona vagyok. Felé néztem és csak annyit mondott,hogy sajnálja és,hogy véletlen volt. Egész életemben ezt a pillanatot próbáltam elkerülni és egy nap alatt tönkremegy minden. Niall az unokatestvérem fülébe súgott valamit,majd hirtelen szólásra nyitotta a száját.
- Most mond meg neki,hogy egy ujjal sem érhet hozzá.- emelte fel a mutató ujját és felém mutatott,mire én kérdőn meredtem rá.
- És mégis mit mondjak neki miért nem közeledhet felé?- szólalt meg ezúttal Niall.- Amúgy meg miért is nem árulhatom el ,hogy rokonok vagytok?
- Nézd ezt nem én szeretném így.- felém tekintett. Tudtam,hogy arra vár valamit válaszoljak.
- Az bonyolult.- nem tudtam mást mondani. Csak ez jött ki a torkomon.